„Év Bortermelője Magyarországon 2013” -  Díjátadó Gálaebéd Gálné Dignisz Éva
 borász tiszteletére


Gálné Dignisz Éva a 2013-as Év Bortermelője

 

A már hagyománynak számító Év Bortermelője díj 2014-ben is ünnepélyes keretek között került átadásra. Minden évben pazar gálaebéddel és elegáns programmal tesszük emlékezetessé ezt a napot a vendégeknek és annak a borász kollégának, aki munkájával kiérdemelte a nagy elismerést jelentő címet.
 
2014-ben a Gálaebéd február 2-án, vasárnap 12.00 órakor a Corinthia Hotel Budapest Báltermében és Valletta különtermében (1073 Budapest, Erzsébet krt. 43-49.) került megrendezésre.

A rendezvény díszvendége Dr. Áder János, Magyarország köztársasági elnöke volt.
 
 
A rendezvény a szálló Báltermében állófogadással kezdődött. Ennek során vendégek apró koktél-falatkák fogyasztása mellett élvezhették a verseny döntőjében szereplő 5 borász remek borait. A Díj ünnepélyes átadására is itt, a Bálteremben került sor. A Himnusz elhangzása után MBA elnöki köszöntő, majd laudáció, végül az oklevél került átadásra.
 

Az első felvonás borai és koktél falatkái:

 
Csirkemell filé chorizo kolbásszal
Bolyki Meta Téma 2011
Bolyki Merlot 2011

Mini lángos füstölt pisztránggal
Borbély Kéknyelű Selection 2012
Borbély "Karós" Olasz rizling 2012

Tete de Moine sajt birsalmával és ropogóssal
 Dúzsi Pentaton Szekszárdi cuvée 2009
Dúzsi Szekszárdi Kékfrankos Rosé 2013

Almás-tormás csülök leveles tésztában
Szigetújfalui Rajnai rizling 2012
Gál Szigetújfalui Kékfrankos Rosé 2013
Gál Balaton-felvidéki Cabernet sauvignon 2011

Serrano sonkás madeleine
Heimann Merlot 2012
Heimann Birtokbor 2011
 
Az ültetett formában bonyolított ebéd négy fogása az „Év Bortermelője” boraira komponálva, a korábbi évekhez hasonlóan a hazai gasztronómia kiemelkedő személyiségei közreműködésével készült, melynek köszönhetően gazdag ételkínálat várja a vendégeket.

Az ízek mesterei voltak:
Ádám Csaba tulajdonos - chef, Olimpia Étterem; Bolyki Péter chef, Corinthia Hotel Budapest; Györffy Árpád chef, Aranykaviár Étterem; Horváth Szilveszter chef, La Maréda Étterem, Győr; Pesti István chef; Egykettő BistroPub; Rácz Ferenc chef, Budavári Fortuna Étterem.

 
 
Az ebéd fogásai és borai:
 
Előétel
Tejszín-dús kecskesajt turbolya esszenciával, köré édeskömény költemény
(Györffy Árpád chef, Aranykaviár Étterem)
Gál Szigetújfalusi Olasz rizling 2013

Leves fogás
Forró kacsa-infúzió mellé kacsa melle, mája és gránátalmás csatni
(Horváth Szilveszter chef, La Maréda Étterem – Győr)
Gál Szent Márton Rosé 2013

Hal fogás
Tőkehalfilé gesztenyehab ágyon gyöngybab koszorúban
(Pesti István chef, Egykettő BistroPub)
Gál Balaton-felvidéki Chardonnay Barrique 2011

Pecsenye fogás
Rózsásra sült szarvas derék tarka cékla kavalkáddal gombás rizsropogóssal
(Ádám Csaba tulajdonos-chef, Olimpia Étterem; Rácz Ferenc chef, Budavári Fortuna Étterem )
Gál Szigetújfalui Kékfrankos 2011
 
Az ebéd ételsorából a desszertek és sajtok a bálteremben kerültek felszolgálásra, ahol újból lehetőség nyílt némi kellemes, kötetlen beszélgetésre és a korábbi években, az Év Bortermelője címet kiérdemelt borászok nagyszerű borainak ízlelgetésére.
A Szega Foods
Sajt- és Sonka kóstolója

Desszertkülönlegességek:
Tonka crème brûlée, Pisztáciás málnás macaron, Opera szelet, Panna cotta, Csokoládé krém, Sárgabarackos profiterol, Sült citromos tortácska, Csokoládés- málnás szelet, Sajttorta, Epres krém, Mandulás-szilvás kosár, Fehér csokoládé krém mangóval, Meggyes Clafouti
 
Korábbi Év Bortermelőinek kóstolható borai:
Árvay János - Tokaji Édes Hárslevelű 2011
Áts Károly - Tokaji Cuvée 2012
Bock József - Villányi Cuvée 2008
Figula Mihály - Cabernet Sauvignon Öreghegy Válogatás 2011
Frittmann János - Kékfrankos Rosé 2013, Sauvignon blanc 2013
Garamvári Vencel - Chateau Vincent Evolution Rosé Dry, Chateau Vincent Furmint Brut
Gere Attila - Villányi Cabernet sauvignon 2009
Kamocsay Ákos - Hilltop Neszmélyi Irsai Olivér 2013, Hilltop Neszmélyi Merlot 2011, Hilltop Neszmélyi Merlot Rosé 2013
Konyári János - Királyok 2011, Jánoshegyi Kékfrankos 2011, Rosé 2013
Légli Ottó - Banyászó Olasz rizling 2011
Lőrincz György - St. Andrea Hangács Egri Bikavér Superior 2011
Malya Ernő - Nyakas Budai Chardonnay 2013, Nyakas Budai Irsai Olivér 2013, Nyakas Rosé 2013
Polgár Zoltán - Villányi Pinot noir 2011
Szepsy István - Tokaji Édes Szamorodni 2009
Takler Ferenc - Szekszárdi Syrah Reserve 2011, Szekszárdi Regnum Cuvée 2007
Thummerer Vilmos - Egri Bikavér Superior 2009, Thummerer Egri Csillag 2012
Tiffán Ede Elysium 2008
Vesztergombi Ferenc - Cabernet sauvignon 2011, Csaba Cuvée 2011
Vida Péter - Szekszárdi Bikavér 2011
Vincze Béla - Arcanum Egri Bikavér 2009
 
Az ünnepi hangulat nélkülözhetetlen eleme volt a színvonalas muzsika, ami észrevétlenül szőtte át a program sokszínű elemeit, de alkalmanként, mint főszereplő szórakoztatott.
Fellépő: Orosz Zoltán harmonikaművész.
Közreműködők: Geiger György Liszt Ferenc-díjas Érdemes művész, és Kossuth-díjas trombita művész valamint Maros Éva Liszt Ferenc-díjas hárfaművész.


A program gördülékeny menetét irányította, a fellépőket bemutatta, a házigazda és a műsorvezető tisztét betöltötte: Lukács Sándor Jászai Mari és Prima Primissima díjas színművész, a Magyar Bor Akadémia tagja, és dr. Csizmadia András gasztrofilozófus, a Magyar Bor Akadémia tagja.

  

 

 Támogatók:

Szega foods Ricci Caffé San Pellegrino