A 2009. Év Bortermelője díj nyertese:


Dr. Lőrincz György,
az Egri borvidékről.

Dr. Lőrincz György2

 

A címet a nyertes bortermelő időbeli korlát nélkül jogosult viselni, azonban a megválasztást követő egy év elteltével csak a választás évének feltüntetésével együtt használhatja.

Rövid szakmai önéletrajz:

György 1991-ben végzett tartósítóipari mérnökként a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemen. Ph.D. képzés keretén belül borászként végzett az egyetem Borászati Tanszékén, majd megszerezte a kémia tudományok Ph.D. fokozatát is. Szakmai tevékenységét az Egervinnél kezdte, majd az Ital Kft.-nél volt műszakvezető. Később az Egervin Borgazdaság Rt.-nél technológiai és gyártmányfejlesztési vezetőként dolgozott. 2002 óta a családi St. Andrea Kft. ügyvezetője. Többek között megválasztották Lengyelországban az Év Emberének, 2007-ben megkapta a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztjét, megválasztották a Borászok Borászának, és az Év Egri Borászának is.

A címet a nyertes bortermelő időbeli korlát nélkül jogosult viselni, azonban a megválasztást követő egy év elteltével csak a választás évének feltüntetésével együtt használhatja.

A díjért versengők voltak, a jelölés során, az öt legtöbb szavazatot kapott borász (ABC sorrendben):

 

Gálné Dignisz Éva, Kunsági borvidék
Légli Ottó, Balatonboglári borvidék
dr. Lőrincz György, Egri borvidék
Szöllősi Mihály, Ászár – Neszmélyi borvidék
Vida Péter, Szekszárdi borvidék

Keressen minket

Tel:+361 203 8507 | Email: magyarborakademia@gmail.com