Év Bortermelője 

Gálaebéd Koch Csaba, az „Év Bortermelője Magyarországon” borász tiszteletére

galaebed_2019_1_kep_1910_537


A már hagyománynak számító Év Bortermelője díj idén is ünnepélyes keretek között kerül átadásra. Minden évben pazar gálaebéddel és elegáns programmal tesszük emlékezetessé ezt a napot a vendégeknek és annak a borász kollégának, aki munkájával kiérdemelte a nagy elismerést jelentő címet.


Idén a Gálaebédet 2020. február 9-én, vasárnap 11.30 órakor (regisztráció 11.00 órától), ÚJ HELYSZÍNEN, az InterContinental Budapest Báltermében (1052 Budapest Apáczai Csere J. u. 12-14.) kerül megrendezésre.

A korábbi évekhez hasonlóan, a rendezvény díszvendége lesz Dr. Áder János, Magyarország köztársasági elnöke!

A rendezvény állófogadással kezdődik (11.45 órától). Ennek során vendégeink, egy órás időtartamban, apró koktél-falatkák fogyasztása mellett élvezhetik a verseny döntőjében szereplő 6 borász remek borait.

galaebed_2019_4_kep_910_580


Ezt követően, az ültetett formában bonyolított ebéd négy fogása következik, amely az „Év Bortermelője” boraira komponálva, a korábbi évekhez hasonlóan a hazai gasztronómia kiemelkedő személyiségei közreműködésével készül. A fogások között tartalmas kulturális programokkal szórakoztatjuk a közönséget, illetve itt kerül majd átadásra maga a díj is.


Az ízek mesterei lesznek: dr. Novics György – Magyar Örökös Halfőzőbajnok; Oláh Zoltán – séf, Castellum Hotel; Száger Gyula – séf, Pest-Buda Étterem; Zoboki Zoltán – séf, Disciple Auguste Escoffier, Gullner Gergő – executive chef, InterContinental Budapest; Ványi László gasztronómiai szaktanácsadó, a rendezvény rendszeres koordináló konyhafőnöke.

galaebed_2019_2_kep_910_537


Az ebéd ételsorából a desszertek és sajtok ismét állófogadás keretében kerül felszolgálásra, ahol újból lehetőség nyílik némi kellemes, kötetlen beszélgetésre, valamint a korábbi Év Bortermelője címet elnyert kollégák nagyszerű borainak ízlelgetésére.

Jegyek korlátozott számban ITT VÁSÁROLHATÓAK

(A belépő ára: 44 450,- Ft / Fő (35 000,- Ft + 27% Áfa)

 

Keressen minket

Tel:+361 203 8507 | Email: magyarborakademia@gmail.com