Borest a Bor Akadémián
A Magyar Bor Akadémia ünnepi rendezvénye
 
2012. november 30.

Magyar Mezőgazdasági Múzeum –Barokk épületszárny
Együttműködő partner: Magyar Mezőgazdasági Múzeum

 

Az elmúlt hat esztendőben a Magyar Bor Akadémia programjai között sikeresen szerepelt a Borest a Bor Akadémián című rendezvény, melyet idén 2012. november 30-án, pénteken rendezünk meg.

A Magyar Bor Akadémia szellemiségét méltóan kifejező program két részből tevődik össze:

•    Szakmai prezentációkból és egy művészeti produkcióból álló szimpózium, melyek a bor és az egyetemes kultúra szerves kapcsolatát érintik.

•    Igazi bor különlegességek kóstolója. A kínálatot a Magyar Bor Akadémia által meghirdetett, „Az Év Bortermelője” cím idei öt jelöltjének legszebb borai alkotják.  Egy további kínáló pultnál pedig külhoni, magyar borászok nyújtotta izgalmas válogatás termékeikből, melyek a VII. Kárpát- medencei Borversenyen vettek részt.

Természetesen a finom borokhoz ízletes, hideg falatokat is felszolgálunk.

A vendégek számára egy ünnepi műsorfüzet készül, melyben a jubileumi közgyűlésen elhangzott elnöki köszöntő, valamint a MMA és a MBA együttműködési szerződésének szövege, az aktuális alapszabály, a jelenlegi tag névsor, az Év Bortermelője cím eddigi díjazottjainak névsora és a Borest a Bor Akadémián, aznapi programja szerepel.

A Borestre a belépőjegy ára: 5 000 Ft,- /fő

 

Jegyet venni és foglalni itt tud.

 

(Az est megvalósítását anyagilag támogató akadémiai tagok 2-2 fővel, a többiek egy fővel ingyenesen, illetve családtag kísérőjük 50%-os kedvezménnyel megváltott belépővel vehetnek részt az est programján.)

 

 

Az est részletes programja:

 

17.30 Érkezés, regisztráció

18.00 SZIMPÓZIUM
     Helyszín: Konferencia terem

- Érkezéskor egy pohár újborral és pogácsával fogadjuk a vendégeket, majd a konferencia teremben megkezdődik a hivatalos program

- A VII. Kárpát-medencei Borverseny eredmény hirdetése és díjkiosztója
     Rövid program, a verseny bemutatása, csak az aranyérmes borok okleveleinek átadása, egyben az esten, a verseny borait kóstoltató, külhoni kollégáink bemutatása.

- In vino veritas

Szemelvények a bor irodalmából
Előadók: Lukács Sándor színművész az MBA tagja és Tahi Tóth László színművész.


"Az Év Bortermelője 2012" öt jelöltjének bemutatkozása

A jelölteket bemutatta: Zilai Zoltán, a Magyar Bor Akadémia főtitkára

 

- Az öt jelölt és a Kárpát-medencei Borverseny díjazott borainak kóstolója
     Borbemutató, szabad borkóstolás ízes, magyaros, hideg falatkákkal, sajtokkal.
     Helyszín: Magyar Mezőgazdasági Múzeum Aulája

_T7C5937_T7C6118_T7C6182


22.00  AZ EST ZÁRÁSA

 

Médiatámogató:

juventus_logo

A program megvalósítását támogatja:

 

   
Magyar Turizmus Zrt.    Agrár Marketing Centrum



    
 
 

Keressen minket

Tel:+361 203 8507 | Email: magyarborakademia@gmail.com