Év Bortermelője 2021 

A 2021. Év Bortermelője díj nyertese:

 

 

fotó_MTI - Mónus Márton_Nyúlné Dr. Pühra Beáta3_Az Év Bortermelője 2021

Nyúlné Dr. Pühra Beáta,

az Etyek-Budai borvidékről.

 

Ahol minden elkezdődött: a varázslatos borászati labor

 

Hosszú idő után, néhány évvel ezelőtt ismét feltűnt egy hölgy a jelöltek között, és azóta minden évben magabiztosan ott is volt Nyúlné Dr. Pühra Beáta, a Nyakas Pincészet főborásza, akinek már a családja is kötődött a borkészítéshez. A nagypapának volt egy kicsi szőlőskertje, pici pincéje, ahol bort készített, Bea édesanyja pedig az Állami Gazdaság bácsalmási pincéjében dolgozott. A kislány a pincészet laborját egy igazi szentélynek tartotta, ami már gyerekként is elvarázsolta. Sokat sertepertélt édesanyja körül, így nem volt kérdés, hogy felnőttként a borkészítéssel szeretne majd foglalkozni. Bea mindent kitanult, amit csak lehetett: a Kertészeti Egyetem elvégzése után megszerezte a doktori fokozatot, majd pálinkamester szakmérnök lett, emellett egyetemi docens címet is kapott.


Bea 2000-ben került a Nyakas Pincészethez, ahol a borászat irányítása mellett feladata a minőség-ellenőrzés és a palackozó üzemeltetése. A pincészet nagyszerű helynek bizonyul a sokszínű borász számára, hiszen ötletei megvalósításában mindig támogató hátteret kap, így emberileg és szakmailag is kiteljesedhet. A jelenleg 188 hektáron gazdálkodó pincészet évente több, mint 1 millió palack bort készít, amelyet a hazai piac mellett külföldre is exportálnak. A rendkívül széles termékpalettának köszönhetően minden borkedvelő megtalálja kedvencét a Nyakas borok között.


A borász munkáját dicsérik a hazai és külföldi versenyeken elért eredmények, 21 év alatt több mint 100 érmet szereztek, melyek között számos világszínvonalú díj is található. Bea személyes kedvence a Rajnai rizling fajta, amit a borok királynőjének tart. Lassan nyílik meg, különleges ízeket mutat, éretten lesz igazán kifinomult, az évjáratok nagyon eltérnek egymástól, így igazi kihívást jelent a borász számára.

 

Tudásának gyarapítása céljából és kikapcsolódás gyanánt Bea legszívesebben külföldi borvidékekre utazik, hogy a borkészítési technológiák mellett a szőlőfajtákat tanulmányozza, és hogy jobban megismerje a hagyományokat és tradíciókat, de úgy tartja, hogy hazánkban is rengeteg felfedezetlen kincs rejtőzik még. Külföldi útjai során nagyon elvarázsolták az osztrák és új-zélandi sauvignon blanc borok, pezsgőrajongóként pedig főként a Franciaországból származó pezsgők adják az ihletet egy régi álma megvalósításához, hogy pezsgőt készíthessen.

 

Bea egy rendkívül kedves, sugárzó arcú, sikeres és motivált ember. Boldogságának titka három összetevőből áll: hobbija, vagyis a munkája, három fiúgyermek boldog édesanyja és a pozitív életszemlélet.

 

Milyen élményt ígér Bea annak, aki betér a Nyakas Pincészethez?

„Színes és egyedi élményt tudunk adni a borainkkal. A könnyű, gyümölcsös fehér- és rozéboroktól kezdve a fahordóban érlelt, nagytestű tételekig mindenből tudnék mutatni. Emellett könnyedebb, gyümölcsös vörösborokat is készítünk pár éve, így a vörösborok szerelmesei is megtalálhatják nálunk a kedvükre valót. Az adott impulzus tehát mindenképpen sokszínű lesz!”

 

Az ünnepélyes eredményhirdetés fotói megtekinthetők IDE KATTINTVA.


A díjért versengők közül, a jelölés során az öt legtöbb szavazatot kapott borász (ABC sorrendben):


Figula Mihály (Balatonfüred-Csopaki borvidék)
Günzer Tamás (Villányi borvidék)
Ipacs Szabó
 István (Villányi borvidék)
Liptai Zsolt (Pannonhalmi borvidék)
Nyúlné dr. Pühra Beáta (Etyek-Budai borvidék)

Keressen minket

Tel:+36 70 386 8265 | Email: info@magyarborakademia.hu