ÉV BORTERMELŐJE MAGYARORSZÁGON

MAGYAR BOR AKADÉMIA

„AZ ÉV BORTERMELŐJE Magyarországon”
cím szabályzata

A Magyar Bor Akadémia (továbbiakban: MBA), mint „Az Év Bortermelője Magyarországon” cím odaítélője, a címet viselő személyek jelölésének, megválasztásának rendjét, továbbá a cím viselésének szabályait az alábbiak szerint határozza meg, alakítóan összegezve eddig követett hagyományokat, felvállalva a cím odaítélésének feladatait, valamint szakmai és erkölcsi felelősségét.

I.
A CÍM MEGHATÁROZÁSA

Az MBA által adományozott kitüntető cím: „Az Év Bortermelője Magyarországon”.

A címet az MBA évente egyszer, minden naptári év végén, a szakmai közvélemény kikérését követően ítéli oda az arra érdemes természetes személynek.
A cím a díjazott bortermelő több éven át tartó kiemelkedő szakmai teljesítményéért, borainak állandó kiváló minőségéért, azok hazai és külföldi sikereiért adományozható. Emellett a cím szorosan az odaítélés évére vonatkozik.
A címmel kapcsolatos tevékenységét az MBA Elnöksége révén végzi, gondoskodva a tartalmi és formai szabályok betartásáról, megfelelve a hitelesség követelményeinek.

II.
A JELÖLÉS RENDJE

1/ A jelöltek köre:

Jelölt az a szakmai körökben országosan ismert borász vagy bortermelő lehet, akinek személyes és szakmai munkája egyértelműen azonosítható a jelölést megalapozó borokkal oly módon, hogy neve fel van tüntetve a palackon, vagy a bort kísérő leírásban, avagy borászati tevékenysége a meghatározott termékekkel szorosan és ismert módon összekapcsolódik.
Az a személy, aki „Az Év Bortermelője Magyarországon” (2000. előtt „Az Év Bortermelője”) címet elnyerte, öt éven belül nem jelölhető, illetve választható.

2/ A jelölési eljárás:

2.1/ A címre minden évben öt jelöltet kell állítani, akiket két különböző ajánlói kör jelölhet. A jelöltekről nem hozható nyilvánosságra semmilyen információ, mely ajánlóik körére utal.

2.2/ Egy jelöltet „Az Év Bortermelője Magyarországon” címet korábban elnyert bortermelők (a továbbiakban: Címviselők) közösen, az általuk meghatározott döntéshozatali rend szerint ajánlanak minden év október 31-ig.

2.3/ Négy további személyt az MBA által felkért szakmai kör jelöl a következők szerint:

Az MBA évente listát készít mindazon személyekről és szervezetekről, akik jelölést tehetnek „Az Év Bortermelője Magyarországon” címre (a továbbiakban: Ajánlók).

Az Ajánlók listáján kiegyensúlyozott arányban szerepelnek a következők:

• az MBA tagjai, • a magyar szőlészet és borászat más tekintélyes személyiségei, • az ágazat országos jelentőségű szakmai, tudományos és érdekképviseleti szervezetei, • a jelentősebb hazai, a borászat és borkereskedelem területén tevékenykedő cégek, • a vendéglátás és gasztronómia területének elismert szakemberei és cégei, • a szakmai sajtó képviselői és szervezetei, • a Hét Borbírák Rendje tagjai.

A lista legalább 150 főt, illetve szervezetet tartalmaz, akiket az MBA – az ügyet röviden ismertetve – levélben kér fel arra, hogy jelölésüket „Az Év Bortermelője Magyarországon” címre tegyék meg. A jelölés legfeljebb három, a címre érdemes jelölt megnevezését tartalmazhatja.

A felhívás postára adásának határideje minden év szeptember 30., a válasz beérkezésének határideje október 15.

A jelölést a felkért személyek személyesen tehetik meg. Cégek és szervezetek esetén a jelölést a szervezet törvényes vagy e célra meghatalmazott képviselője teheti meg.

3/ A jelöltek listája

Az MBA a két ajánlói kör által a fentiek szerint tett jelöléseket összegezve meghatározza azt az öt jelöltet, akikre szavazatok adhatók.
A jelöltek ötös listájára kerül a Címviselők jelöltje továbbá az Ajánlóktól legtöbb jelölést kapott négy személy. (A jelöltek száma csak kivételesen, például egyenlő számú jelölés esetén haladhatja meg az ötöt.)
Ha a Címviselők a jelölésüket nem közlik az MBA-val a tárgyév október 31-ig, úgy az Ajánlóktól az ötödik legtöbb jelölést kapott személy is a jelöltek listájára kerül. Ha a Címviselők jelöltje szerepel az Ajánlók szavazatai alapján kiválasztott négy jelölt között, úgy az Ajánlóktól az ötödik legtöbb ajánlást kapott személy is felkerül a jelöltek ötös listájára.
A jelöltek ABC-sorrendben kerülnek listára. A jelöltek listájára az kerülhet, aki a jelölést és egyszersmind a jelen szabályzatot elfogadja, magára kötelezőnek ismeri el.

III.
A SZAVAZÁS RENDJE

1/ A szavazók köre:

A jelöltek sorszámmal és pecséttel ellátott listáját a szavazásra történő felhívás kíséretében az MBA minden év október 31-ig megküldi az MBA örökös, rendes, tiszteletbeli és pártoló tagjainak, valamint az „Év Borásza” választást 1990-ben elindító Hét Borbírák Rendje 7 alapító tagjának, akik a szavazók körét teszik ki. Egy személy kettős minőségében is csak egy szavazattal bír.

2/ A szavazás módja:

A szavazás úgy történik, hogy a szavazó a listán szereplő jelöltek közül egyetlen személyre adja le szavazatát oly módon, hogy a kiválasztott személy nevét a szavazólapon erre szolgáló rovatba beírja. A szavazólapot a szavazónak személyesen alá kell írnia.
A szavazólapot minden év november 30-ig beérkezőleg kell az MBA-hoz postai úton visszaküldeni, vagy személyesen átadni.
A fentieknek meg nem felelő szavazat érvénytelen.

3/ A szavazás eredményének megállapítása:

A beérkezett szavazatokat az MBA összegzi.
Az értékelés során csak az eredeti, sorszámmal és pecséttel ellátott, érvényes szavazatok vehetők figyelembe.
Az értékelés úgy történik, hogy a legtöbb szavazatot szerzett jelölt nyeri az adott évben „Az Év Bortermelője Magyarországon” címet.
Azonos pontszám esetén az MBA haladéktalanul rendkívüli közgyűlést hív össze, melyen a szavazást az egyenlő szavazatot kapott jelöltek között megismétli.

4/ Rendkívüli közgyűlés

A körülményektől függően az MBA dönthet úgy, hogy az egész szavazási eljárást egy erre a célra összehívott rendkívüli közgyűlésen bonyolítja le.

5/ Az eredmény nyilvánosságra hozatala:

Az MBA „Az Év Bortermelője Magyarországon” cím odaítélésének eredményét évente, lehetőleg az eredmény megállapítását követően azonnal, sajtótájékoztató keretében nyilvánosságra hozza.

IV.
A CÍM NYERTESÉNEK MEGÜNNEPLÉSE

A cím nyertesének megünneplésére az MBA a szavazás évét követően január végén vagy február elején, a kellő nyilvánosság biztosításával ünnepi alkalmat szervez, függően a rendelkezésre álló vagy megszerezhető anyagi eszközöktől is.
Az étkezéssel összekapcsolt ünnepi rendezvényen elsősorban a cím nyertesének borait kell bemutatni.
Az ünnepség csúcspontja a nyertes méltatása.
A rendezvény része a korábbi nyertesek borait is bemutató borkóstoló is.

V.
A CÍM VISELÉSÉNEK SZABÁLYAI

Tekintettel a cím összetett mivoltára, miszerint meghatározott személyre vonatkozik, de odaítélésének fő szempontja az e személyhez kapcsolódó borok minőségének kiválósága, másrészt évente kerül odaítélésre, de többéves kiemelkedő tevékenységet ismer el, a cím használatának feltételeit is szabályozni szükséges.

1/ Általános szabályok:

A cím viselhető, a címnek köszönhető üzleti és kereskedelmi előnyök kihasználhatók, az MBA elveivel – minőség, tisztesség, hitelesség – összhangban.
A címet csak az viselheti, akinek azt az MBA – 1995. előtt a Hét Borbírák Rendje – odaítélte.
A cím időbeli korlát nélkül viselhető. Ugyanakkor évszámra történő hivatkozás nélkül a címet nem lehet viselni, a választás évét minden esetben fel kell tüntetni.
A cím a fentiek figyelembe vételével borászati termékeken – boros palackokra nézve az alábbi megszorítással –, marketing anyagokban, reklámhordozókon feltüntethető, de csak a címet viselő személy nevével együtt (pl.: xy, 1999-ben „Az Év Bortermelője Magyarországon”).
Boros palackokon a cím kizárólag az MBA által terveztetett, a palackra ragasztott önálló címkén tüntethető fel, mely megjelenítés magában foglalja az MBA megnevezését, a cím megjelölését („Az Év Bortermelője Magyarországon”), és az évszámot, amelyre a címet odaítélték.
Az önálló címkét az MBA készítteti el a cím nyertesének megrendelésére.
A címet tartalmazó önálló címke kizárólag az MBA részére fizetendő névhasználati díj ellenében használható fel.
A nyomtatott címkének, azonos megjelenésű és tartalmú digitális használatra alkalmas kizárólag az MBA által terveztetett formája is használható, mely megjelenítés magában foglalja az MBA megnevezését, a cím megjelölését („Az Év Bortermelője Magyarországon”), és az évszámot, amelyre a címet odaítélték.
A címet tartalmazó önálló digitális címke kizárólag az MBA részére fizetendő névhasználati díj ellenében használható fel.
A névhasználati díjakat az MBA elnöksége évente határozza meg.
A cím nyertese köteles az általa megrendelt önálló címkéket (nyomdai és/vagy digitális) átvenni, és az azokkal járó névhasználati díjat az MBA részére megfizetni. A névhasználati díj megfizetésének részben vagy egészben történő elmulasztása esetén, az MBA elnökségének eredménytelen írásbeli felszólítását követően, a címke sem nyomtatott sem digitális formában nem használható.

Az MBA fenntartja magának a jogot, hogy „Az Év Bortermelője Magyarországon” címre vonatkozó megjelölést, mint védjegyet lajstromoztassa, és a védjegy kereskedelmi felhasználásának szabályaival a jelen szabályzatot kiegészítse, összhangban az Akadémia alapelveivel.

2/ Tilalmak:

Tilos bármely visszaélés, hivalkodó, megtévesztő vagy félrevezető magatartás. Így különösen:
• nem viselhetik a címet az arra jelöltek, még a jelölésre történő hivatkozással sem,
• kerülni kell az összetévesztést, eszerint, ha más hasonló címet nyer el valaki, úgy a másik cím meghatározását (időbeliség, terület, odaítélő szerv) a használat során meg kell jelölnie,
• a cím csak olyan termékeken alkalmazható, melyek a cím viselőjével, mint alkotóval szorosan összekapcsolhatók, így nem lehet a címet olyan üzem vagy gazdaság borainál alkalmazni, ahol a címet viselő személy alkotó szerepe csak részleges, vagy korlátozott.

3/ Szankciók:

A szabályok be nem tartása, valamint a tilalmak megszegése figyelmeztetést, súlyosabb esetben feddést, azok hatástalansága esetén a cím viseléséből való kizárást von maga után. A cím viseléséből az MBA kizárja azt, aki arra méltatlanná vált.

VI.
ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

Az MBA fenntartja magának a jogot, hogy a jelen szabályzatot a részletek tekintetében a gyakorlatban vagy írásban értelmezze, illetve, hogy azt folyamatosan, a változó körülményekhez igazítsa.

Budapest 1998.

Az MBA közgyűlése a jelen szabályzatot a 2000. október 18-i ülésén, a 2012. október 30-i, a 2014. május 14-i, 2017. április 5-i közgyűlésén aznapi hatállyal módosította, majd a 2024. május 29.-i közgyűlésén újra módosította aznapi hatállyal. (A legutóbbi módosításokat a vastagon szedett szöveg jelzi.)

Budapest, 2024. május 29.

Koch Csaba
elnök