Magyarországnak több évezredes múltja van a borászatban. Régészeti ásatások során Tokaj térségében csaknem 13 millió évre visszamenőleg fosszilis szőlőleveleket tártak fel.

A Kárpát-medencei régió, ahol a mai Magyarország található, viharos történelmének köszönhetően az ország mindig is a különböző kulturális hatások (kelták, rómaiak, gótok, hunok, vandálok, avarok, szlávok, frankok, magyariak, tatárok és oszmánok) kereszteződésében állt. Ezt követően Magyarországnak több korszakot kellett átélnie, amelyek mindegyike hatással volt a szőlőtermesztésre és a bortermelésre.

A Kr. e. első és ötödik század között a kelták, akik az egész régiót elfoglalták, feltehetően elsőként telepítettek szőlőt Magyarországon.

Az i. e. I. század vége felé a rómaiak elfoglalták a régiót és megalapították Pannónia tartományt, a tökéletes éghajlati viszonyok és a kiváló minőségű talaj által ösztönözve tovább fejlesztették a szőlőtermesztést, intenzív szőlőtelepítésekkel a Duna menti tartományokban.

A negyedik és a kilencedik század között a sorozatos inváziók (gótok, hunok, avarok és közép-ázsiai lovasnomádok) miatt a régió szőlőtermesztése átmenetileg visszaesett.

Nagy Károly a Szent Római Birodalom Dunáig való kiterjesztésére tett kísérletei során elősegítette a szőlőtermesztés, a kereskedelem és a mezőgazdaság virágzását a régióban. Magyar szőlőfajtákat is kiválasztott, amelyeket a Rajna-síkság mentén általa kialakított szőlőültetvényekbe telepített.

A 9. század végére Árpád király fennhatósága alatt a Kárpát-medencét hét uráli magyar törzs szállta meg. Mivel Árpád király maga is borkedvelő volt, nagy jelentőséget tulajdonított a szőlőtermesztésnek és a bortermelésnek, sőt hűséges alattvalóit azzal jutalmazta, hogy szőlőültetvényeket ajánlott fel nekik, különösen Tokaj-Hegyalja vidékén.

A Kárpát-medencei borászatra hatással voltak a magyarok által hozott ősi, belső-ázsiai és kaukázusi hagyományok, valamint az egykori Pannónia tartományban megőrzött és átvett római gyakorlatok. István király (1000-1038) uralkodása alatt a szőlőtermesztés és a bortermelés új virágkorát élte.
Később a térségben megtelepedő keresztény, főként bencés rendi kolostorok és apátságok nagyban hozzájárultak a magyarországi szőlőtermesztés elterjedéséhez.

Magyarország 1241-es mongol megszállása véget vetett ennek a virágzó időszaknak.

IV Béla király (l235-l270) volt az ország újjáépítésének építésze. Várakat és városokat építtetett, külföldi telepeseket hozott az ország újranépesítésére, hogy helyreállítsa és újjáépítse a szőlőültetvényeket, más országokból, különösen Olaszországból, Burgundiából, Anjou-ból és a Rajna-völgyből hívott borászokat, akik további tudást, tapasztalatot és ízlésbeli preferenciákat hoztak a magyar borkultúrába .

A 14. század elejétől a magyar szőlőtermesztés és bortermelés virágkorát élte. A szekszárdi, somlóvásárhelyi, pannonhalmi, móri, egri és csopaki főborászok összefogtak, hogy boraikat exportálják, szerte Európában.
Corvin Mátyás király (1440-1490), a magyar borok hírnevének öregbítésével és exportjának fejlesztésével folytatta az ágazat bővülését. Új bortermelő vidékek, mint például Somló. Gyöngyös, Debrő, Verpelét és Domoszló alakultak ki.
A, Magyar Királyság, a II. Lajos vezette Magyar Királyság és szövetségesei, valamint a Szulejmán a Csodálatos által vezetett Oszmán Birodalom hadai között. Az oszmánok Magyarország lerohanása után a mohácsi csatában (1526. augusztus 29.) legyőzték II. Lajos királyt, ezzel a magyar királyok sorának végét jelentette.

Ezt követően az ország három részre szakadt:

• A középső rész oszmán uralom alá került.
• A Tiszától keletre fekvő rész az önálló Erdélyi Fejedelemség lett.
• A nyugati és északi megyékből álló, Pozsony (ma Pozsony) és Tokaj között fekvő rész alkotta a Magyar Királyságot, amely Habsburg Ferdinánd király uralma alá került.

Ebben az időben élte fénykorát a tokaji régió, és borai Európa-szerte keresetté váltak. A Versailles-i kastélyban egy bankett alkalmával, amikor tokaji borokat szolgáltak fel, az étlapon XIV. Lajos őfelsége idézete szerepelt: „C’est le roi des vins, et le vin des rois” (A borok királya és a királyok bora).

A második világháború után és a kommunista időszak alatt a szőlőtermesztés és a bortermelés komoly károkat szenvedett. Az erőteljesen tervgazdálkodás időszakában az elsődleges cél a nagyüzemi termelési egységek fejlesztése volt a lehető legnagyobb mennyiségek elérése érdekében. Ebben az időszakban egy hatalmas program keretében meggondolatlan szőlőtelepítésekre került sor. Ez idő alatt csak azoknak sikerült megismerniük valamit a magyar terroir igazi kincseiből, akiknek sikerült megkóstolniuk az apró pincékben rejtőző „házi tartalékok” egy részét.

Az 1990-es évek elejétől, Magyarország Európai Uniós csatlakozását követően a bortermelés folyamatos fejlődésen ment keresztül.

A Magyar Bor Akadémia tagjainak és más szervezetek szakértői közreműködésével 2011-ben Magyarország új rendeletet fogadott el a minőségellenőrzésről és eredetvédelemről, így Magyarország is az egységes európai rendszer részévé vált.

Ma már Magyarország 22 borvidéke képes felvenni a versenyt a világ legnevesebb borvidékeivel minőség, sajátosság és sokszínűség tekintetében.