A Pannonhalmi Apátsági Pincészet feltette a borvidéket a térképre. A cég két alkalommal – 2010 és 2023 – is megkapta az Év Pincészete díjat, s most főborászuk, Liptai Zsolt nyerte el az Év bortermelője címet. Ahogyan a szakember a Hotel Marriottban tartott Gálaebéden elmondta, úgy érzi, a díjat nem egyedül érdemelte ki, hanem a kollégáinak és a borvidéknek is szól az elismerés.

„Mind az öt jelöltnek megvan a végzettsége, a magas szintű szakmai felkészültsége, és természetesen bennük van az emberi képesség is, ami kiemeli őket a középszerűségből. Egy borászat nemcsak egyszerű technológia, kimagaslót alkotni csak a legjobbak tudnak. Az idén jelölést kapott szakemberek képesek erre”- köszöntötte a résztvevőket Koch Csaba, s közülük is kiemelten Liptai Zsoltot, a 2024-es Év bortermelőjét.


Nyitrainé Sárdy Diána laudációjában kiemelte, Zsolt korán elkötelezte magát a kertészettel, s bár eleinte inkább a dísznövény- és a zöldségtermesztés vonzotta, a Gyöngyösi Főiskolán Szőke Lajos előadásainak hatására a szőlő és a bor is felkerült a látókörébe, hogy közgazdasági tanulmányok felé kikacsintva végül mellette tegye le a voksát. A hazai tanulmányait külföldi tapasztalatokkal gyarapította, hogy eljusson Egerbe, Gál Tiborhoz, aki révén Pannonhalmára került.

Bár Liptai Zsolt soha nem gondolkodott el komolyan azon, hogy gazdasági vonalon dolgozzon, de a 21. században nem lehet a szakmai döntéseket úgy meghozni, hogy azokat nem vizsgáljuk meg közgazdasági oldalról is. A szőlész-borász feladata a szó legnemesebb értelmében gazdálkodás a befektetett eszközökkel úgy, hogy a működés fenntartható maradjon. Gál Tibor előszeretettel dolgozott olyan fiatal szakemberekkel, akik elhivatottak a szakma iránt, s Liptai Zsoltban meglátta a lehetőséget, hogy felépít egy 50 hektáros gazdaságot. Ma a főapátsági szőlők és a pincészet nemcsak a területek és borászati tradíciók hiteles körzője, de Zsolt következetes és tudatos munkája révén a kísérletezés és innováció központjává is vált. Elköteleződés a kompromisszummentes minőség iránt, amelynek alapja a folyamatos jelenlét és kitartó figyelmet megkövetelő állandó újrahangolás, alkalmazkodás a körülményekhez.

Hortobágyi T. Cirill főapát köszöntőjében kiemelte, egy spirituális hagyományt is életre kellett kelteni ezzel a vállalkozással. Mint elmondta, a borok minőségére nagyon büszkék, de legalább ennyire büszkék arra is, hogy Zsolt az apátsági pincészet élére állt, hogy a borvidékre vissza tudott hozni egy évezredes hagyományt, ami gazdagabbá teszi ezt a tevékenységet. „Szent Márton kapcsán évek óta jellemző nálunk az újbor megünneplése, Szent János napján a borszentelés, míg Szent Vince napján, szőlőbejárással és imával járunk közbe a következő termésért”- hangsúlyozta a főmonostor vezetője. A bor kapcsán nem egyszerűen termelési értékekről, mennyiségről van szó, hanem lelkiségről, lelki öntudatból, bátorságról.
A főapát rámutatott, ami az elmúlt években Liptai Zsolt vezetésével, csapatának közreműködésével Pannonhalmán megszületett, egy letisztult, a piaci igényekre jól reflektáló, Pannonhalma hagyományait tiszteletben tartó és mégis új, innovatív termék. Sokak számára lehet ez követendő minta.

„Bár én állok a színpadon, ám a szőlőnek, a bornak elhivatottságra, elkötelezettségre van szüksége, hiszen a telepítést követően akár három-négy év kell várni, míg termőre fordul, majd jön a szüret, s bízunk benne, minden rendben lezajlik. Kóstolunk, figyeljük a bor fejlődését, palackozunk, s várjuk, poharakba töltve hogyan vizsgáznak”- köszönte meg Liptai Zsolt a családjának, kollégáinak, hogy minden időben kitartottak mellette.


„Liptai Zsolt és a hozzá hasonló szakemberek kezében van a magyar bor jövője. Ez a díj azért is fontos, mert nagyon hosszú munkának az elismerése. Nem elég jó borásznak, hanem mellette közösségépítőnek is kell lenni. Nagy szükség van a borászkodás mellett közgazdasági ismeretekre is. Egyre inkább. Az ágazatot nézve ma sokkal lelkesebb vagyok, mint két évvel ezelőtt, amikor lelkesen elkezdtük a munkát. A Magyar Bormarketing Ügynökség már a második évét zárta le, s jönnek a számok. Általánosságban elmondható, 2023-hoz képest egy 17 százalékkal nőtt az export, 178 ezer hektoliter borral többet adtunk el az első tíz hónapban”- fogalmazta meg Rókusfalvy Pál. A nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos hozzátette, a bor elsősorban kultúra, és az identitásunk része.


„A 2000-es évek elején született döntés arról, hogy befektetünk ebbe a szép projektbe. Nem klasszikus pénzügyi befektetés, ettől a projekttől a bank vezetése nem profitot vár, hanem a borágazat presztízsének az emelését, és egy olyan hagyományokon alapuló szakmai munkát, amit Liptai Zsolt személyében és csapatával sikerült elérni. A mi dolgunk alapvetően a finanszírozás, a magyar agrárszektor legjelentősebb finanszírozói vagyunk. Történelmi tanulmányaimból tudom, hogy a bencéseknek komoly múltjuk van, mindig hálózatokba szerveződtek, s Így tudás transzferként működött. Így kerültek Magyarországra is olyan szőlőfajták, melyeknek nagy kedvelői vagyunk. A Rajnai rizling feltámasztása, újragondolása különösen fontos volt Zsolt és csapata részéről. Ugyanakkor nem csak a borok jók, hanem eredményt is termel a borászat. A mottója: a hagyományokon alapuló újítás”- köszöntötte a díjazottat a társtulajdonos MBH Bank részéről Hollósi Dávid, az Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának ügyvezető igazgatója.


A Pannonhalmi Apátsági Pincészet boraira komponált ételek – melyeket a korábbi hagyományoknak megfelelően a hazai gasztronómia kiválóságai készítettek el – elfogyasztását követően állófogadáson ismerkedhettünk a korábbi Év bortermelőinek boraival, pezsgőivel.

- vinicz –