Garamvári Vencel
Garamvári Vencel fiatal éveit meghatározta a szülői ház és az iskola. A Budafoki Borgazdasági Technikumban érettségizett 1959-ben, ahol pincemesteri oklevelet szerzett. Jobban érdekelte azonban a sport, az úszás, műugrás, amiben országos bajnok is volt. Súlyos balesete akadályozta abban, hogy sport karrierjét folytassa, de ugyanebben az időben felvételt nyert a Kertészeti Főiskolára, amelyet sikeresen el is végzett.
Friss diplomás borász mérnökként a budafoki Törley pezsgőüzemben helyezkedett el. Nagyon sokat tanult dr. Török Sándortól, akit mentorának tartott. Néhány év alatt az Állami Pincegazdaság budafoki pezsgőüzemének gyáregység vezetője lett.
1966-78 között dolgozott itt és azon kevesek közé tartozott, akik külföldön is fejleszthették szaktudásukat, így került 1970-ben, egy németországi pezsgőüzembe gyakorlatra, ahol sok új ismeretet szerzett.
Hazatérése után úgy gondolta, hogy használni kellene a régi márkanevet, s neki köszönhetően visszakapta az üzem a Törley nevet. 1977-ig volt a pezsgőgyár igazgatója, majd 1978-ban a pezsgőpincészetet a Hungarovin exportvállalathoz csatolták, s ez időtől Vencel a cég termelési és kereskedelmi igazgatója lett.
50 évesen érte a rendszerváltás. 1988-ban ismerkedett meg Zsuzsával, aki azóta a felesége, üzlettársa, barátja és mentora egy személyben, így a magánéletében is fordulópont következett be.
A Hungarovin privatizációja nem az ő elképzelései szerint valósult meg, így útjaik elváltak. Prémium italok exportjával, importjával kezdett foglalkozni, itt kamatoztathatta megszerzett üzleti tapasztalatait, kapcsolatait.
Zsuzsával együtt alapították meg a Vinárium Kft-t, amely az idén lesz 30 éves. Megvásároltak egy pincét Budafokon, és prémium borokat termelő borászok borait értékesítették itthon és külföldön.
Azt tapasztalta, hogy olyan termelők felé fordul a figyelem, akik egy kézben tartják: a szőlőtermelést, borkészítést, az eladást és a marketinget is.
Saját szőlészetüket és pincészetüket Balatonlellén alakították ki. Ma 84 hektárt művelnek.
Garamvári Vencel álma volt, hogy olyan legyen egyszer ez a birtok, hogy amikor kitekint mindenütt a saját szőlőjét lássa, ez a tavalyi évben teljesült is. A balatonlellei borászat termeli az alapbort a budafoki pezsgőpincészet számára.
Azt tartja a legnagyobb eredményének, hogy két olyan sikeres vállalkozást tudtak létrehozni, amelyben az egész család dolgozik. Az egyik lány a marketinggel foglalkozik, a másik a kereskedelmi cég ügyvezetője, Felesége a pincészet igazgatója, a veje a szállítási, logisztikai menedzser, az unokatestvér, a pincemester. Az idősebbik unokája most végzi a kertészeti egyetemet, ő fogja felváltani a mamát a pincészetnél, a kisebbik a valószínűleg közgazdász lesz, s a kereskedelmet folytatja.
Vencel pezsgői a nemzetközi megmérettetéseken is kiválóan szerepelnek, s döntő érdeme van abban is, hogy lehetőség nyílt a kisebb vállalkozások, borászatok számára is pezsgőt készíteni.
Elismerései: 1999-ben a Francia Gasztronómia Akadémia Lovagjává választották.
A Magyar Bor Akadémia főtitkári tisztségét: 1994-97. között töltötte be.
2006-ban az „Év Bortermelőjévé” választották, és ugyanebben az évben elnyerte az „Év Pincészete” díjat is.