A Magyar Bor Akadémia
„Év Bortermelője 2012”
díj nyertese
2012. december 7-én 12 órakor, sajtótájékoztató keretében kihirdették a Magyar Bor Akadémia által gondozott „Év Bortermelője Magyarországon 2012” cím nyertesét.
A díj nem egy bor kiváló minőségének elismerését jelenti, hanem a nyertes bortermelő több éven át tartó, kiemelkedő teljesítményéért, borainak állandó kiváló minőségéért, azok hazai és külföldi sikereiért adományozható. Ez tehát a magyar borászok által elnyerhető legrangosabb hazai kitüntetés.
A 2012. Év Bortermelője Magyarországon díj nyertese:
Áts Károly,
a Tokaji borvidékről.
„Tokaj, Mád egy csoda. Célom ezt a csodát megvalósítani, palackba zárni, és minél több ember asztalára eljuttatni a világ minden táján. Aki megkóstolja, örömöt és boldogságot érezzen, megismerje rajta keresztül a borvidék lelkét, a fajtákat, Magyarországot. Számomra a borászat az életem, a hivatásom. Úgy szeretem, ahogy van.”
Az egykor a Kertészeti Egyetemen diplomázott, 47 éves mádi borásszal édesapja szerettette meg a szőlőművelés, borkészítés mesterségét. 6 évig dolgozott a Tokaj Kereskedőháznál, miután mostani munkahelyére, a Royal Tokaji Borászati Zrt.-hez került, mint főborász. Itt alkot, ez az ő szentélye, ahol csendben elvonulva szakmájának, hivatásának élhet. Szebbnél szebb borok kerülnek ki a keze közül, melyeket már egy ország ismer és szeret. Mindegyik borára úgy tekint, mint saját gyermekére, egyformán szereti őket, de ha muszáj lenne néhányat kiemelni közülük, akkor a 2009-es Áts Cuvée-t, Birtok Furmintot és Dűlőválogatás Furmintot és természetesen a 2003-as Nyúlászó 6 puttonyos Aszút választaná. Ezek a borok egyensúlyban, harmóniában, ízvilágukban állnak hozzá a legközelebb.
Mint minden embernek, neki is vannak tervei, vágyai, kívánságai. „A célom továbbfejlődni, a legjobb borokat készíteni, és tökéletesíteni a tudásomat. A magyar bort, a tokajit még jobban népszerűsíteni, megmutatni azt a csodát, amit ez a kis ország tud, elővarázsolni azt az ízvilágot, melyre a magyar földben termett szőlő, és a belőle készített bor képes. Olyan borokat készíteni, amelyeket a fogyasztók szívesen isznak, és örömet okoznak nekik.”
Áts Károly néhány gondolata a tudásról:
„Olyan keveset tudok a borászatról, rengeteg tanulni való van még számomra. Egy emberöltő kevés, hogy felfogja az ember és megértse, miről szólnak a természet adta csodák. Minden egyes borásszal való találkozás alkalmával, a velük való beszélgetésből tanulok. Megpróbálom a tőlük elcsent gondolatokat, terveket, tapasztalatokat átépíteni az én terveimbe, gondolataimba, hogy fejlődhessek.”
És mit ígér a borász annak, aki ellátogat hozzá?
„Aki ellátogat Mádra, az egy csodálatos kis faluval találkozik, amelyet Tokaj-Hegyalja legjobb dűlői vesznek körbe. Aki ellátogat hozzám, és végigjárja a mádi dűlőket, megnézi a pincéket, megkóstolja a borokat, az megérzi, ráérez a mádi bor jellegére. Érezni kell a szőlőterületek lüktetését, a dűlők adta hangulatot, a sokféle talaj adta illatot. Át kell élni, látni, érezni az ódon pincék történelmét, amely mind áthatja, átjárja és egy egységet képezve adja a mádi bort, a Royal Tokajit – azt, amit készítek.”
Kedves Károly, szívből gratulálunk a díjhoz! Kívánjuk, hogy felhőtlenül élvezze sikereit, használja ki a kitüntetés adta újabb lehetőségeket, kívánjuk, hogy vágyai valóra váljanak, magunknak pedig azt kívánjuk, hogy még hosszú-hosszú évekig ajándékozzon meg minket csodálatos boraival.
A díjért versengők közül, a jelölés során az öt legtöbb szavazatot kapott borász, akik közül a győztest megválasztották (ABC sorrendben):
Áts Károly – Tokaji borvidék
Borbély Tamás – Badacsonyi borvidék
Dúzsi Tamás – Szekszárdi borvidék
Gálné Dignisz Éva – Kiskunsági borvidék
Heimann Zoltán – Szekszárdi borvidék
„ÉV BORTERMELŐJE MAGYARORSZÁGON 2012 ÉVBEN”
Az előző évek hagyományát folytatva, a Magyar Bor Akadémia ebben az évben is kezdeményezi az „ÉV BORTERMELŐJE MAGYARORSZÁGON 2012. évben” odaítélését. A procedúra két részből áll. Jelölésből és választásból. Jelölésre a MBA felkérte a
• 148 tagból álló tagságát,
• hazai szakmai szervezeteket
• a Magyar Szőlő- és Borkultúra Nonprofit Kft. szakmai hírlevelére feliratkozott többségében hazai szőlő-bor ágazatban tevékenykedő vállalkozásokat (közel 2.000 cím)
• hazai vendéglátás jeles szereplőit (közel 50 cím)
• a VinCe Magazin előfizetői közül 200-at,
• a Budavári Borfesztivál (legnagyobb hazai borászati nagyrendezvény) közel 10.000-es hírlevél olvasói táborát,
hogy szavazatát 2012. november 5-ig adják le. Ezután a MBA feldogozza a beérkezett jelöléseket és az 5 legtöbb szavazatot kapott jelöltnek kínál bemutatkozási lehetőséget a 2012. november 30-án megrendezésre kerülő Borest a Bor Akadémián, jubileumi eseményen a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban.
Az öt jelölt közül a MBA tagjai szavazással döntenek az „ÉV BORTERMELŐJE MAGYARORSZÁGON 2012. évben” cím odaítéléséről. Az eredmény kihirdetésére 2012. december 7-én kerül sor.
„Év Bortermelője 2012” – Díjátadó Gálaebéd
Áts Károly borász tiszteletére
Áts Károly a 2012-es Év Bortermelője
A már hagyománynak számító Év Bortermelője díj 2013-ban is ünnepélyes keretek között került átadásra. Minden évben pazar gálaebéddel és elegáns programmal tesszük emlékezetessé ezt a napot a vendégeknek és annak a borász kollégának, aki munkájával kiérdemelte a nagy elismerést jelentő címet.
A 2013-as évi rendezvény díszvendége Dr. Áder János, Magyarország köztársasági elnöke volt!
„Aki egyszer megkóstolja a tokaji csodát, az örömöt és boldogságot érez” – vallja Áts Károly, az ünnepelt borász. Az ünnep alatta a borász művész barátai működtek közre: Eperjes Károly, Mécs Károly, a Vivat Bacchus és Ákos, Micheller Myrtill és Pintér Tibor.
A rendezvény a szálló Báltermében állófogadással kezdődött, mely során a vendégek apró koktél-falatkák fogyasztása mellett élvezhették a 2012-es kiemelkedő teljesítményt nyújtó termelőinek, az öt jelöltnek –Áts Károly, Borbély Tamás, Dúzsi Tamás, Gálné Dignisz Éva, Heimann Zoltán– remek borait.
Az ünnepi ebéd során a korábbi évekhez hasonlóan az ebéd elkészítésében a hazai gasztronómia kiemelkedő személyiségei vállalták a közreműködést, melynek köszönhetően gazdag ételkínálat várta a vendégeket.
Az ízek mesterei voltak: Ádám Csaba chef, Kereskedőház Café & Restaurant – Szentendre; Fülepi Kálmán chef, NU Bisztró; Bolyki Péter chef, Corinthia Hotel Budapest; Györffy Árpád chef, Aranykaviár Étterem; Sárközi Ákos chef, Borkonyha Étterem; Takács Lajos chef, tulajdonos, Olimpia Étterem; Vidák Zoltán chef, Rókusfalvy Fogadó – Etyek.
Az ebéd négy fogása az Év Bortermelője boraira komponálva nemzetközi hírű gasztronómiai szakemberek, vendég séfek közreműködésével készült:
1. Fogás – Hideg előétel: Füstillatú leső-harcsa aranykaviár koronával és „paprikás krumplival”
Ádám Csaba chef, Kereskedőház Café & Restaurant – Szentendre
Takács Lajos chef, tulajdonos, Olimpia Étterem
Royal Tokaji Aszú 5 puttonyos Kékcímkés 2008
2. Fogás – Meleg előétel: Tönköly rizottó kamillás velőhabbal és tintás ropogóssal
Sárközi Ákos chef, Borkonyha Étterem
Royal Mézesmály Furmint 2009
3. Fogás – Főfogás: Porhanyós marha hátszín csicsókapürén, vargányás kolbásszal
Fülepi Kálmán chef, NU Bisztró,
Vidák Zoltán chef, Rókusfalvy Fogadó – Etyek
Royal Szent Tamás Furmint 2010
4. Fogás – „desszert”: Hízott kacsamáj – zserbó
Györffy Árpád chef, Aranykaviár Étterem
Royal Betsek Tokaji Aszú 6 puttonyos 2007
Az ebéd ételsorából a desszertek és sajtok a bálteremben kerültek felszolgálásra, ahol újból lehetőség nyílt némi kellemes, kötetlen beszélgetésre és a korábbi években, az Év Bortermelője címet kiérdemelt borászok nagyszerű borainak ízlelgetésére.
Év Bortermelője 2012 – Az esélyesek
November 7-én késő este lehullott a lepel: a jelölések összesítése után egyértelműen rajzolódott ki az eredmény, ki lesz az idei Év Bortermelője díj öt legesélyesebb várományosa.
A Magyar Bor Akadémia idén 22. alkalommal adja át hazánk legrégebbi és legrangosabb szakmai elismerését. A tavalyi évhez hasonlóan számtalan borász, szakmabeli, étteremvezető, sommelier, chef küldte el javaslatát, valamint a borfogyasztók, borkedvelők egy jelentős része is jelölhetett.
Az eredményt nagyjából lehetett sejteni, hiszen az öt jelölt közül négyen tavaly is versenyben voltak már, ám az ötödik borász nagy meglepetést okozott. A tavalyi nyertes, Vida Péter helyett egy ifjú badacsonyi borász jutott a döntőbe. Úgy tűnik egyre népszerűbb a fehér bor, és egyre kedveltebb a Balaton-felvidék, valamint a fiatal borászok is egyre inkább előtérbe kerülnek a hazai borpiacon. Lássuk, hogy kik azok a borászok, akik nagy izgalommal várják majd december 7-ét, amikor megtudhatjuk a választás végleges eredményét. Ime a névsor ABC sorrendben:
Áts Károly, tősgyökeres Tokaj-hegyaljai. Kedves, mosolygós, nyugodt megjelenésének köszönhetően mindenki szívesen ismerkedik vele és boraival. A borkészítés mesterségét édesapjától tanulta. Mi sem bizonyítja jobban rátermettségét, elismertségét, mint hogy a Royal Tokaji Borászat róla, mint főborászról nevezte el egyik termékét (Áts Cuvée). Idén harmadik alkalommal került be az 5 legjobb közé.
Borbély Tamás, az idei meglepetés, az eddigi legfiatalabb jelölt. Badacsonyban és országszerte is egyre többen ismerik nevét, családja borainak tüzes karakterét. Tudását édesapjától kapta, kitartó és határozott jellemét édesanyjától örökölte. A fiatalok lendületével, újítási vágyával, örökös jókedvével alkot egyre szebb és érdekesebb borokat, melyek nemzeti és nemzetközi viszonylatban is egyre sikeresebbek.
Dúzsi Tamás, a Szekszárdon tevékenykedő koronázatlan rosékirályunk szintén már harmadik alkalommal került a döntőbe. Közvetlen, mosolygós, rendkívül elhivatott és mindemellett nagyszerű ember. Borai a világon mindenhol megállnák a helyüket, egyszerűen így kell csinálni. Ahogy ő is mondja: a titok az, hogy nincs titok.
Gálné Dignisz Éva a Kunsági borvidék és Magyarország első és eddig egyetlen hölgy jelöltje. Már negyedik alakommal került az öt legjobb közé. Talán idén úgy határoznak az Akadémia tagjai, hogy egy kedves, őszinte mosolyú hölgyet tüntetnének ki figyelmükkel. Éva kitartó és alapos. Folyamatos minőséggel, újdonságokkal, szeretettel készült borokkal kápráztatja el rajongóit egész évben.
Heimann Zoltán családjában már a 10. generáció foglalkozik Szekszárdon borkészítéssel, szőlőműveléssel. Hazai és nemzetközi borversenyeken számtalan díjat nyert boraival, melyek minősége tartós és töretlenül fejlődő. Rengeteget tesz a borvidékért, borász kollégáival közös márkát épít. Zoltán idén második alkalommal került a legjobb 5 borász közé.
A jelölt borászok a már hagyományosnak számító „Borest a Bor Akadémián” rendezvényen mutatkoznak be boraikkal november 30-án a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban. A boresten szabad borkóstolás, ízes, magyaros hideg falatkák, sajtok várják az érdeklődőket.
A megmérettetés második fordulójában a Magyar Bor Akadémia tagjai döntik el szavazással, hogy az öt jelölt közül ki legyen 2012. Év Bortermelője. A sajtótájékoztatóval egybekötött eredményhirdetésre december 7-én kerül sor.
Baráti interjú Áts Károllyal
Melyek a legkiemelkedőbb szakmai eredményeid?
Pontokba szedve talán így néz ki:
1. Külföldi elismerések
1. 5 puttonyos Tokaji Aszú 2006
Wine Spectator 2010 Top 100 rangsorán 28. helyezés.
2. 5 puttonyos Tokaji Aszú 2007
Tokaji Trophy Award – International Wine Challenge 2011 (UK)
Aranyérem – International Wine Challenge 2011 (UK)
Aranyérem – International Wine & Spirit Competition 2011 (UK)
3. Furmint 2009
Aranyérem – Best in Class – International Wine & Spirit Competition 2011 (UK)
4. Kék címkés 5 puttonyos Aszú
Aranyérem – Challenge International du Vin 2012
Regional Trophy – Best In Snow- Decanter World Wine Awards 2012 UK
5. Royal 2007 6 puttonyos Aszú
Aranyérem – Challenge International du Vin 2012
Aranyérem – Decanter World Wine Awards 2012
6. Betsek 2007 6 puttonyos Aszú
Aranyérem – Decanter World Wine Awards 2012
7. Furmint 2010
Aranyérem – Challenge International du Vin 2012
8. Áts Cuvée 2010
Aranyérem – Challenge International du Vin 2012
2. Belföldi elismerések
1. Nyulászó 2003, 6 putt Tokaji Aszú
Csúcsbor – XII. Pannon Bormustra 2011.
Nagy Arany – XXXII. Országos Borverseny, 2011.
2. Szt Tamás 2003, 6 putt Tokaji Aszú
Csúcsbor – XII. Pannon Bormustra 2011.
3. Szt Tamás Furmint 2009
Aranyérem – XXXII. Országos Borverseny, 2011.
4. 5 putt. Tokaji Aszú2007
Aranyérem – XXXII. Országos Borverseny, 2011.
5. Áts Cuvée 2009, kései szüret
A „Borfesztivál Bora 2011” – édes fehér kategóriában, 20. Budavári Borfesztivál, 2011.
6. SzT Tamás Furmint 2010
Csúcsbor – XIII.Pannon Bormustra 2012
Melyek a legkiemelkedőbb boraid?
Az alábbi hármat emelném ki:
Szt. Tamás Furmint 2009
Birtok Furmint 2009
5 puttonyos Aszúbor 2006 és 2007
Mekkora termőterületen gazdálkodsz? Mennyi bort termeltek évente?
A termőterületünk 110 hektár nagyságú. A bor éves mennyisége évjárattól és az aszúszem keletkezésétől függően így alakul:
aszúbor 800 – 1000 hl
Áts Cuvée 300 – 400 hl
száraz Furmint 2011-es évtől 1000 – 1100 hl, a 2011-es évet megelőzően 300 – 400 hl
Boraid hol kerülnek értékesítésre a hazai és a külföldi piacon?
A Royal Tokaji Borászati Zrt. borait közel 30 országban forgalmazzák. Ezek közül is kiemelkedik az Amerikai Egyesült Államok, Egyesült Királyság és Magyarország, amely országok az értékesítésünknek mintegy 80 %-át teszik ki. Magyarországon számos borboltban, étteremben, hipermarketben kaphatók a boraink. Külföldön szintén több borkereskedésben, áruházláncokban, nívós éttermekben fellehetőek boraink.
Mi a Te és borászatod mottója?
A tokaji borvidék csodálatos ízvilágát egy palackba sűrítve olyan borokat készíteni, amelyek örömet és boldogságot sugároznak a fogyasztók számára. Évjáratok függvényében a legjobb és legszebb borokat készíteni maximális odafigyeléssel.
Melyik a kedvenc saját borod és miért?
Nagyon nehéz egy bort kiragadni, hiszen mindegyik bor, amit készítek a „saját gyermekem”. A 2011-es évjárat magában hordozza a kihívást, a kíváncsisággal vegyes izgalmat, hogy valóra váljon mindaz, amit elképzeltem az évjárattal kapcsolatban. A 2010-es év bár nagyon nehéz év volt, mégis jól tükrözi az évjárat szépségét, vadócságát. Az idősebb borok tiszteletet parancsolva mutogatják a bájaikat. Nehéz választani, de talán a szívemhez legközelebb a következő borok állnak:
Áts Cuvée 2009: A három szőlőfajta, a furmint, a hárslevelű, a sárgamuskotály olyan harmóniát képvisel, ami nagyon megfog. A bor ízvilága vibráló, hiába a 120 gramm cukor, a savak nagyon frissen tartják az ember száját, ropognak az ízek. Talán ez az a bor, amiben a legtöbbet, leginkább benne vagyok.
A furmint a kedvenc szőlőfajtám, amellyel egyszerre könnyű és nehéz is dolgozni. Ez a szőlőfajta, ami nagyon meg tudja hálálni a szőlőbe belefektetett gondoskodást, és legjobban be tudja mutatni egy adott község, dűlő sajátosságát, ízvilágát. A 2009-es Birtok Furmint Tokajról, Mádról szól a furminton keresztül. A 2009-es Dűlőválogatás Furmint az Úrágya és a Betsek dűlőből szüretelt két furmint házasítása. Két tradicionális mádi dűlő, melyek a mineralitást, ásványosságot, frissességet és ropogósságot hordozzák magukban. A furmint testessége bájossággal keveredve érezhető a borban.
A 2003 Nyulászó 6 puttonyos aszúnk a legnagyobb aszúbor. Ez az a bor, amely a tökéletes felé vezet számomra. Benne van töményen Tokaj, a mádi dűlő (Nyulászó) sajátossága, a fáradságos munka, amellyel készült. Nagyon szerethető bor.
Szerinted mitől különleges a borvidék, ahol bort készítesz?
Minden borvidéknek, így Tokajnak is megvan a különlegessége. Számomra a borászat szempontjából mindent jelent Tokaj. Itt születtem, itt nőttem fel ezen a borvidéken, amely a világ egyik legszebb borvidéke. Változatosan sokszínű a táj: a Zempléni-hegység dombja, völgyei, hegyei által határolt különböző fekvésű dűlők, és az ezen területeket fedő talaj összetétele (zeolit, nyirok, lösz, agyag). A Bodrog és a Tisza folyó jótékony hatása a páratartalom visszatükröződése a szőlőterületeken az aszúsodáshoz. Ezek azok az adottságok, melyek mind-mind a csodához vezetnek. Az őshonos szőlőfajták (a furmint, a hárslevelű, a sárgamuskotály), amelyek annyi de annyi fantasztikus bort adnak, a fajtatiszta száraz bortól kezdve a csodálatos aszúborokig. A több száz éves ódon pincék azok, amelyekben a Tokaji borok érnek, és melyek labirintusai köteleznek minket az őseink által elkezdett munka folytatására. Ezek összessége teszi különlegessé Tokajt számomra.
Mi az eredeti foglalkozásod, mesterséged, milyen pályára készültél?
Tokaj-hegyalja egyik kis falujában, Tarcalon születtem. Édesapám, édesanyám a Tokaji Borkombinátban dolgozott. A szülői ház is a Borkombinát területén volt, közel a szőlőkhöz és a pincészetekhez. Rengeteget játszottunk ott, és ebben a környezetben nőttem fel. Mégis talán a szerencse vagy a véletlen volt az, hogy az általános iskola elvégzése után Budafokra, a Borászati Szakközépiskolába jelentkeztem. Az itt töltött évek és a tanáraim mutattak rá végérvényesen arra, hogy borász akarok lenni, és egyértelműen Tokajban. Az egyetemi évek és az ottani oktatóim csak megerősítették bennem ezt a döntést. Azt hiszem, mindig is erre a pályára készültem, mert ahova születtem, a szüleim és a környezet, mind-mind ezen szakma felé orientáltak.
Hogy kapcsolódsz ki legszívesebben, mi a hobbid?
Falun nőttem fel, a természethez közel, így a kikapcsolódás is ehhez kapcsolódik: a gombászás és a horgászás. Ez az a két tevékenység, amikor teljesen ki tudok kapcsolódni és fel tudok töltődni. Imádom a Zempléni-hegységben sétálva gombát keresni, vadászni rá. Igazi élmény, amikor az ember talál egy szép gombát. A horgászat maga a pihenés, kikapcsolódás ülni a vízparton, merengeni, várva a kapást, egy pohár jó borral a kézben. Igen, ezt élvezem!
Van kedvenc könyved, filmed?
Nagyon szeretek filmet nézni, ebben mindenevő vagyok. Sok filmet megnézek, de talán, ha a kedvencemet kellene megneveznem, akkor az az „Indul a bakterház”.
Mit szeretnél mindenképp elérni, megszerezni a következő néhány évben (szakmai célok)?
A célom továbbfejlődni, a legjobb borokat készíteni, és tökéletesíteni a tudásomat. A magyar bort, a tokajit még jobban népszerűsíteni, megmutatni azt a csodát, amit ez a kis ország tud, elővarázsolni azt az ízvilágot, melyre a magyar földben termett szőlő, és a belőle készített bor képes. Olyan borokat készíteni, amelyeket a fogyasztók szívesen isznak, és örömet okoz nekik.
Kire vagy a legbüszkébb a családodban?
Büszke vagyok a feleségemre, akivel 23 éve együtt élünk. Olyan nyugodt légkört biztosít a család számára, amelyből lehet építkezni, feltöltődni, vidáman kezdeni a napot. Büszke vagyok a gyerekeimre, Dávid fiam a műszaki egyetemre jár. Látom rajta, megtalálta azt, ami szeretne lenni, élvezi, szereti csinálni. Látni a tüzet a szemében, amikor arról beszél, hogy sikerült egy műszaki rajza, egy tervezése. Dóri lányom gimnazista. Látszik rajta az egészséges keresés, ahogy az utat keresi, hogy mi is legyen. Van remény, hogy borász.
Melyik volt az eddigi kedvenc évjáratod, és miért?
Minden évjárat más. Mások a buktatói és a mások a szépségei. Arra törekszem, hogy minden évjáratból a legjobbat hozzam ki. Minden évjáratra büszke vagyok, mert benne vagyok én is egy kicsit. Vannak kevésbé szerethető, de imádnivalók is. Nem tudok egyet megjelölni.
Kinek a pincéjéből válogatnál össze magadnak egy szép kollekciót (magyar és külföldi)?
Nem szeretnék egy nevet sem kiemelni, „minden ivó vagyok”. Tudok rajongani, szeretni egy száraz fehérbort, egy rozét, egy nagy testű vörösbort, egy aszúbort. Fontos a hangulat, a társaság és hogy mikor, mihez van fogyasztva a bor. Azokat a borokat szeretem, amelyekben megérzem a borászt, az egyéniségét, egyediségét. Felnézek azokra a borászokra, akik szent elhivatottsággal készítik, dédelgetik a boraikat. Szeretem az őszinte borokat, amelyek megfognak, szólnak hozzám. Szeretem a vidám borokat, amelyek elűzik a gondot, boldoggá tesznek. A bor egy élvezeti cikk, boldogságot és örömöt kell sugallnia. A borásznak vidámnak, boldognak kell lennie, hogy ilyen terméket készítsen. Nem találkoztam olyan borásszal, aki szomorúságot sugallt volna, mind vidám, kiegyensúlyozott, az életet élni és élvezni akaró emberek. Ezeknek az embereknek a borait szeretem.
Ki az a magyar vagy külföldi borász, akinél szívesen eltöltenél néhány hetet? Mit lesnél el tőle?
Olyan keveset tudok a borászatról, rengeteg tanulni való van még számomra. Egy emberöltő kevés, hogy felfogja az ember és megértse, miről szólnak a természet adta csodák. Minden egyes borásszal való találkozás alkalmával, a velük való beszélgetésből tanulok. Megpróbálom a tőlük elcsent gondolatokat, terveket, tapasztalatokat átépíteni az én terveimbe, gondolataimba, hogy tanulhassak. A teljesség igénye nélkül megemlíteném néhányukat:
Szepsy István: azt a ráérzést, azt a gondolatsort, amivel meg tud álmodni egyes területeket, hogy arról milyen borok készüljenek, valamint azt ahogyan ő tokaji bort készít.
Kaló Imre: a természettel való együttlétet, amelyek megjelennek a boraiban, és teszik egyedülállóvá azokat.
Lőrincz György: a szent elhivatottságot, áhítatot, ahogy a szőlőt dédelgeti, és ahogy készíti azokat a kedves borait.
Bock József: azt az életvidám érzést, ami megjelenik a boraiban, amivel a melegséget, csodálni való ízvilágot elénk tárja.
Takler család: azt a hármast, ahogy a család készíti a borokat, és bemutatja Szekszárdot, a szekszárdi borvidéket, és a vibrálást.
Dúzsi Tamás: azt a sokszínűséget, amivel tud a legkisebbtől a legnagyobb tételig gondolkodni, az egyszerű rozétól a nagy vörösig.
Vida Péter: azt az egyénsúlyt, amiben megtalálta a bor és az őshonos fajták kapcsolatát.
Balla Géza: aki a ragyogó fehérektől, az ősi fajtáktól kezdve bemutatja a ménesi borvidék szépségét, csodálatos ízvilágát.
Van igazán jó borász barátod?
Úgy gondolom, nincs olyan borász, akivel ne találnám meg a szót; illetve minden olyan borászt, aki a magyar borért tevékenykedik, a barátomnak tekintem.
Milyen élményt ígérsz annak, aki betér hozzád, hogy megkóstolja boraidat?
Bemutatni a tradíciót a több száz éves ódon pincéken keresztül, a nemes penésszel borított falakat, a 2009-ben felépített borászatot, Mád sokszínűségét és ezeket a hatásokat palackba zárva és pohárba töltve.
Felkérőlevél
Tisztelt Hölgyem/ Uram!
Az előző évek hagyományát folytatva, a Magyar Bor Akadémia ebben az évben is kezdeményezi az
„ÉV BORTERMELŐJE MAGYARORSZÁGON 2012. évben”
megválasztását.
Tisztelettel felkérjük, hogy szakmai tapasztalatait hasznosítva vegyen részt a szavazásban. Az „ÉV BORTERMELŐJE MAGYARORSZÁGON 2012. évben” cím nevében is kifejezi, hogy ez az elismerés nem csupán egy bor minőségéről szól, hanem mindama tevékenységnek, ami egy megbízhatóan kiemelkedő minőséget termelő pincészet szakmai irányítását és termékeinek piaci sikereit jelenti. Az elismerés odaítélésének rendje szerint a Magyar Bor Akadémia a jelöltek 5 személyt tartalmazó listáját a beküldött jelölések alapján összeállítja, majd a jelöltek közül a Magyar Bor Akadémia tagjai szavazatukkal döntik el, ki lesz a cím nyertese, az Akadémia erre vonatkozó szabályzatának rendje szerint.
Jelen levelünkkel arra kérjük, hogy a jelöltek listájára az Ön – illetve az Ön által képviselt szervezet – alkalmasnak ítélt személyt javasoljon. Az a bortermelő vagy borász lehet jelölt, akinek a személyes és szakmai munkája egyértelműen azonosítható a jelölést megalapozó borokkal oly módon, hogy neve fel van tüntetve a palackon, vagy a bort kísérő leíráson, avagy borászati tevékenysége a meghatározott termékekkel, pincészettel szorosan és ismert módon összekovácsolódik.
Az a személy, aki az „ÉV BORTERMELŐJE MAGYARORSZÁGON 2012. évben címet elnyeri, öt éven belül nem jelölhető. Emlékeztetőül közöljük, hogy a címet az elmúlt 5 évben, sorrendben a következő személyek nyerték el.
2007 – Frittmann János,
2008 – Konyári János,
2009 – Dr.Lőrincz György,
2010 – Légli Ottó,
2011 – Vida Péter
Kérjük, hogy az „ÉV BORTERMELŐJE MAGYARORSZÁGON 2012. évben” cím odaítélésére javaslatát, az alkalmasnak ítélt személy nevét ERRE A LINKRE KATTINTVA November 5-ig bezárólag adja meg.
Tájékoztatjuk, hogy csak a jelölésre felkérést kapott személyektől érkezett, pontosan kitöltött jelölő lapokat értékeljük. A jelölés joga tovább nem adható, át nem ruházható!
P.S.: Az „ ÉV BORTERMELŐJE MAGYARORSZÁGON ” cím hatályos szabályzata a Magyar Bor Akadémia irodájában, illetve honlapján (www.magyarborakademia.hu) tekinthető meg.
Cím: 1124. Budapest, Somorjai u. 21. ; telefon: 06 1 203 8507 , fax: 06 1 319 0970
Budapest, 2012. október 15. Magyar Bor Akadémia elnöksége