Módos Péter Pál: egy sikeres életút

A hazai szőlő- és borágazatban tevékenykedők magas szintű munkáját nem kell külön ecsetelnem. Kiemelkedő személyiségek építették fel a szakmát, dolgoztak és dolgoznak benne ma is nem csak hazai, hanem nemzetközi szinten. Éppen ezért széles választási lehetőséget biztosít, ha ki akarunk emelni egy–egy személyt. A Magyar Bor Akadémia (MBA) a magyar bor ügyének élethosszon át tartó kiemelkedő szolgálatának elismerése céljából 2017-ben „A MAGYAR BOR AKADÉMIA ÉLETMŰ DÍJA” megnevezéssel díjat alapított.

A MBA Életműdíj Bizottsága az idei év elején ülésezett és meghozta döntését az idei díjazott személyéről. 2023. évben az „Életműdíjat” Módos Péternek, a Magyar Zászlósborok Rendje és a Magyar Bor Akadémia tiszteletbeli elnökének ítélte a bizottság, amelyet ünnepi közgyűlés keretében adtak át a díjazottnak.

Taschner_Modos_Koch

Taschner Kurt István MBA főtitkár, Módos Péter Pál díjazott, Koch Csaba MBA elnök

Köszöntőjében Koch Csaba, a MBA elnöke személyes emlékeket idézett fel, kiemelve: Módos Péter oroszlánrészt vállalt az ágazat színvonalának emelésében. Dr. Kállay Miklós, az MBA tiszteletbeli elnöke a közös munkában együtt töltött időkből szemezgetett hozzátéve, a díjazott egész életében hű volt a szakmához.

„Módos Péter a szakmát a Budafoki Borgazdasági Technikumban kezdte 1956-ban, a forradalom évében. Embert-diákot próbáló idők voltak, de Péter a tanulás mellett aktív sportéletet is folytatott, szervezte a technikumi focicsapatot, melynek érettségiig csapatkapitánya volt” – tekintett vissza dr. Sümegi József, az MBA tiszteletbeli elnöke. Friss kertészmérnöki diplomával a kezében a Tokaj-hegyaljai Pincegazdasághoz került, ahol rövid időn belül borászati osztályvezetőként dolgozott.   Innen a Közép-magyarországi Pincegazdaság kecskeméti központjába helyezték, borászati főosztályvezetőnek, ahol 1975-ig tevékenykedett. Építő-szervező munkát kellett végeznie a közel 40000 hektáros alföldi borvidéken. Korszerűsíteni kellett a technológiát, a logisztikát, új feldolgozókat, tárolókat, palackozókat kellett építeni, szemléletet váltani. Módos Péter ezt a feladatot is sikeresen megoldotta. Ezek voltak a hazai szőlő- és borgazdaság legfényesebb évei.

Pétert 1975-ben borászati szaktanácsadónak küldték Algériába, ahol a franciák kivonulása után a helyi borászkodást kellett újjászerveznie. Hazatérve a Budapesti Borászati Kutatólaboratórium igazgatóhelyettesi feladatait látta el, majd a Törley Pezsgőgyár igazgatójává nevezték ki. Volt OBI (Országos Borminősítő Intézet) főfelügyelő, a Honfranc francia-magyar vegyesvállalat helyettes vezetője, a Material Pera cég magyarországi képviselője.

Szakmai kapcsolatai nyugdíjba vonulásával sem szakadtak meg, számos borverseny elnöke, aktív résztvevője, 2000-2007 között a Magyar Bor Akadémia főtitkára, majd elnöke volt.

Nem könnyű 35 év hivatás, karrier minden részletét felidézni, de Módos Péter életét mindig a magas szintű borászati szakmai munka szőtte át. Személye egyike azon magyar borászoknak, akik maradandót alkottak, és munkájuk eredményeire a jövő generáció is építhet.

Fotó és szöveg: Viniczai Sándor