XII. Csávossy György Kárpát-medencei Borverseny

 

 

A már szép hagyománnyá érett rendezvényünk, a határon túli, magyar, bortermelő kollégáink találkozója és boraik versenye idén is folytatódik. 

Örömmel értesítjük, hogy a  Magyar Bor Akadémia, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, a Magyar Zászlósborok Rendje és a Soós István Borászati Szakképző Iskola elhatározása szerint ez évben is, immár tizenkettedik alkalommal rendezik meg a Csávossy György Kárpát-medencei Borversenyt.  

A borversenyre 2017. november 29-én kerül sor a Soós István Borászati Szakközép Iskola Tangazdaságában, amelyet 100 pontos rendszerben, terveink szerint három, esetleg négy bizottságban bonyolítunk le. A zsűriben nem csak magyarországi szakemberek, hanem a nevezők, a határon túli borászok közül is többen részt vesznek. Az ünnepélyes eredményhirdetést és az oklevelek átadását még a verseny napján, egy baráti hangulatú vacsora keretében és díszvendégek jelenlétében szervezzük meg.

 

 A nagyközönség számára mind a verseny borai, eredményei és borászatokat képviselő kollégák is bemutatásra kerülnek 2017. november 30-án, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban, a „Borest a Bor Akadémián” rendezvényen, ahol a meghívott borászok személyesen mutatják be és kóstoltatják boraikat.

A versenyről tudni érdemes még, hogy a borok nevezése ingyenes, de csak palackos borokat fogadunk. Tekintettel a határon keresztül történő szállítás nehézségeire, mintánként 3-3 palackot kérünk a nevezőktől.

 
 A borverseny jelentkezési lapja határon túli magyar borászok részére innen tölthető le.

 


 
   

EREDMÉNYEK:

Az ünnepélyes eredményhirdetése és az oklevelek átadására a versenyt követő napon 2017. november 30-án, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban, a „Borest a Bor Akadémián” rendezvényen kerül sor, ahol a meghívott borászok személyesen mutatják be és kóstoltatják boraikat. Az eredmények a rendezvényt követően megtalálhatóak ezen az oldalon.

 

A 2017-es év eredményei: 

2017. november 30-tól

 

   

KORÁBBI ÉVEK EREDMÉNYEI:

 

 

A 2016-os év eredményei: 

Eredmények ABC sorrendben 

Eredmények érem szerinti és nevezők sorrendben

 

A 2015-ös év eredményei: 

Eredmények ABC sorrendben 

Eredmények érem szerinti és nevezők sorrendben 

 

A 2014-es év eredményei:

Eredmények ABC sorrendben

Eredmények érem szerinti és nevezők sorrendben

  

A 2013-as év eredményei:

Eredmények ABC sorrendben

Eredmények pontszám szerinti csökkenő sorrendben

 

A 2012-es év eredményei:

Eredmények ABC sorrendben

Eredmények pontszám szerinti csökkenő sorrendben

 
A 2011-es év eredményei:

Eredmények ABC sorrendben

Eredmények pontszám szerinti csökkenő sorrendben


A 2009-es év eredményei:

Eredmények ABC sorrendben

Eredmények pontszám szerinti csökkenő sorrendben


A 2006-os év eredményei:

Eredmények ABC sorrendben

Eredmények pontszám szerinti csökkenő sorrendben

  

 

 

    

Főtámogatónk a Horizon Development Kft.